27/05/2026
wurlitzer
Régen nem írogattam már… Sok érdekesség volt a kezeim közt azóta, hogy utoljára írtam valamiféle javítási folyamatról, ami esetleg másnak is érdekes lehet.
Voltak olyan napok, több is egymás után, mikor a szerkezetek, amikről javításai ajánlatot t***em, sorra becsaptak, megvezettek. Szépen látványosan mutattak egy-egy egyértelmű hibát. Erre készít***em egy kalkulációt, és mikor ezt megrendelték, kijavítottam. Ám másik hiba is rejtőzött az első mögött és így, több esetben akár gazdasági ok, akár alkatrész beszerezhetetlenség miatt végülis a készüléket nem javítottam meg.
Ennek fényében, így utólag bizony nagy felelőtlenségnek tűnt elvállalni egy 1979-ben Nyugat Németországban gyártott Wurlitzer megjavítását, felújítását. Pedig elvállatam. Át sem gondolva.
Még februárban történt (most ezt május vége felé írom), hogy megkerestek egy ajánlóm útján. Nyilvánvaló volt, hogy alapból gondom lesz vele. Ha más nem az, hogy ez egy bútor darab méretű szerkezet. Igazán az láthatja be, aki már járt a műhelyemben és tudja mekkora, milyen kicsi. És ugye, egy ilyen szerkezet több belső egységből áll, amiket ki kell teregetni, ki kell preparálni ahhoz, hogy a működését megfigyeljem, megértsem, és így megjavíthassam.
Meghozták. 90kg. 120*105*75cm... Hogy ez nem nagy? Lakni kevés, de szétszedve maga a szekrénye és két asztal teteje volt a kiterített méret. Szegénykén látszott a kor és az időjárás. Szép rikító rózsaszín, fekete és barna részein rozsdafoltok éktelenkedtek kellő sáros porral vegyítve. Eresztékei megrogytak, zárja hiányzott, hangszórói megáztak, lámpái és fénycsövei kiégtek. Azaz egyik nem, legalábbis a tulaj szerint, mert én nem mertem bedugni. Sarokmerevítőíből a meleg műhelybe 10-12 felháborodott mezei poloska és néhány kedélybeteg, vézna pók mászott ki. Megvívtam velük a lakhatási jogaimért. Nyertem.
Kiporszívóztam, letörölgettem, a mozgó részekről lecsiszoltam, ledrótkeféztem a rozsdás festéket. A megpatkol biztosítékokat, melyek patkolási vastagságuk révén zárlat esetén Paksig döntötték volna a villanypóznákat, kicseréltem. Bekapcsoltam. Semmi füst, csak valami motorzaj és 45Watt fogyasztás. Így volt lehetőségem felmérni a tápegység, a szolenoidok a működtető mágnesek, a motorok és a hangvégfok állapotát. Láttam amire számítottam. A szerkezet gyakorlatilag minden alkatrészét le tudom gyártani, vagy a tarfikból meg tudom venni. Egyetlen digitális, felprogramozott IC sem volt benne. Egyedül az előerősítő volt integrált áramkörrel megépítve. Valami LM 31x. Már nem is kapható. Nem is kell, jó lehet helyette egy TL072. Kellett is, jó is lett. És még jó pár dolog hiányzott is. Akkor még nem tudtam, de volt egy alkatrész, amit nem tudtam beszerezni, de mellemet verve büszkélkedhetek vele, hogy tudtam olyan áramkör összerakni, ami tökéletesen pótolta. Végülis megadtam egy tág határok között az árajánlatot. Elég magas volt, de amit láttam arra (nyilván más munkák mellett) 2 hónapot szántam. Ehhez képes nem volt sok. Elfogadták.
Pár napig csak nézegettem. A mechanikát ízlelgettem, az összefüggéseit kerestem, értelmezgettem, rajzolgattam. Aztán nagyon lassan egyes részeit elkezdetem külső tápegységről élesztgetni. Szétszedtem a dobozát. Rengeteg szutyok, por, belekötött sár és rozsda. Az alsó, szélessávú hangszórókból kifújtam a port, a megázott kónuszt visszanedvesítve sikerült úgy kiszárítani, hogy már nem nyomta a tekercset a mágneshez. Pedig fel voltam készülve a cserére, de nem kellett. A hangszóró rácsok perforált vaslemezek. Kellhettek is, mert néhány szeszgőzös rúgástól mutatkozó horpadások látszódtak rajtuk. Kikalapáltam, ledrótkorongoztam amíg a fémig, vagy stabil festékig nem jutottam. Közelemben van egy klassz autófestési szaküzlet. Innem szereztem be a festékeket és a festés előkészítéséhez való egyéb segédanyagokat. Finom és szóró glettet, csiszoló anyagokat. A rózsaszín, fekete és lila dekorációhoz való festékeket sprayben vásároltam. A műhelyem előterében tartott szelektív kukákat neveztem ki festőállványnak. Jól működtek, csak később a szelektív kukások nem vitték el a műagyag háztartási hulladékot a lila-fekete kukából. Nincs ilyen szabvány. Részint lemostam, részint valami régebbi sárga festékkel kellett helyreállítanom a kuka becsületét és identitását. Míg száradtak a glettelések és a festések bőven volt idő a mechanikára. Ez a mechanika nem egy vezérlés által kezelt, szervezett eszköz, hanem az egyes elemeken kialakított érintkezők, mikrokapcsolók indítják, vagy tiltják a mellettes, vagy következő folyamatokat. Mivel nem-igen láttam még ilyet működni, legalábbis nem volt lehetőségem kielemezni, ezért igazi „reverse engineering” gyakorlatot folytattam. A folyamat elején van két gombsor, amivel a delikvens kiválasztja a nótáját, a folyamat végén pedig a lemez visszakerül a fiókos cilindertárba és a szerkezet visszaáll a készenléti várakozó helyzetbe. Ilyen egyszerű. A túrót! Most már tudom és hadd fárasszam a nagyérdemű olvasót, hogy le is írom. Tegyük fel, hogy minden jó és jól is működik. Akkor még nem tudtam, hogy ehhez három hónapra elnyújtva kb. 300 óra vakaródzás, mérgelődés, rajzolgatás, éjszakai megálmodás kell. Úgy kezdődik, hogy be kell dobni a zajongásidíjat. Fent a tetején van a nyelőnyílás. Ide lehet a felirat szerint 2 Forintot (bélás) dobni egy lemezért, vagy 5 Forintot dobni 3 lemezért… valójában lejátszott oldalért. Ez a készülék oldalán elhelyezett pénzválogatóba egy csúszdán jut. A válogató eredetileg 5 féle választást adott az érme méretei szerint. A túl kicsiny érme átesett a szerkezeten és a visszadó tálcába pottyant. Talán még köpött is utána a gép. A túl nagy érme áthaladt az osztályozókon és elakadt. Ha elég nagy volt el is torlaszolta a pénzek útját. Ezt a delikvensnek kellett megoldani egy elcsavarható tekerentyű elforgatásával, ami a válogató megkerülésére ösztönözte a beszorult érmét és egyből a visszaadóba pottyantotta. A maradék három esetben az érme a sorba szerelt, állítható méretű osztályozó kapuk megfelelőjén ment át és három különálló kis kapcsolót ütött meg. A kapuk kijárata a profitszerzés törvényszerűségeit követve egy kulccsal zártható dobozba pottyantotta a bevételt, amiben egy kis zsák volt. Illetve, mivel megcsináltam, van. A kis kapcsolók egy mechanikus memórián egy racsnis kereket forgattak meg. Igen érdekes megoldás, mert a racsnik száma összesen 15. És van olyan megakasztás a léptetéskor, hogy egyet, van olyan, hogy hármat és van olyan, hogy ötöt lép a racsnis kerék. Értelemszerűen a bedobott érmék szerint. A dalok lejátszásai viszont csak egyenként tudták a kiinduló helyzetbe visszafelé léptetni a racsnis kereket. Ebben a wurlitzerben viszont már egy inflációs megoldással működhetett és működött is a pénzválasztó. Csak tízest fogadott. A mási két lehetőséget lezárta az átalakító személy. Viszont, ha több tízest dobáltak be egymás után akkor több számot is lehetett kérni. A pénz befogadását, vagy a maradék pénzt a készülék egy „select” felirat kivilágításával jelzi. A mechanikai felépítés viszont csak egyesével t***e lehetővé a lejátszás beprogramozását. Tehát addig világít a „select” felirat míg van bedobva pénz. A számválasztás, az az a lejátszás kiválasztása két tíz, tíz gombból álló nyomógombsorral lett megoldva. Ezeket egyrészt számokkal 0-tól 9-ig, másrészt betűkkel A-tól J-ig jelölték. A wurlitzer kezelőlapján ahol a két gombsor és a pénznyelő nyílás is van, azok alatt van elhelyezve a lejátszható dalok listája és a dalhoz tartozó betű-szám kombináció. Például, ha meg akarjuk hallgatni Korda Gyuri bácsi beismerő vallomását, hogy mikor, hol és hogyan követett el közszemérem sértést egy szűz leánnyal egy tavon a csónakban akkor a B7 kombinációt benyomva a szerkezet kiválasztja a B7 pozícióhoz tartozó lemezt és azt lejátsza. Társ elkövető Vándor Kálmán. (https://www.youtube.com/watch?v=2VQxW9vFAhk&list=RD2VQxW9vFAhk&start_radio=1)
A folyamat, ami pedig egy lejátszáshoz vezet: A kiválasztó szerkezet egy nagy korongon áll, ami felett fiókokban állítva vannak elhelyezve a kislemezek. 50 drb. Egy szám lejátszása egy lemezoldal lejátszását jelenti. Egyes lemezeken oldalanként akár két, három dal is lehet, ilyenkor azokat egyként játssza le. Mikor a gombokat lenyomtuk ezek több áramkört is zárnak, ha volt bedobva pénz és a racsnis memória megadja a kezdő feszültséget. A betűkhöz tartozó gomb által a kiválasztó forgótárcsán kapcsolt szelet és egy kisebb a számot kiválasztó fogaskerekes mechanizmus együttes működése a kiválasztó szerkezetben elforgatja a mágnestárcsát és az adott mágnes felpöccint egy rugóval biztosított lemezkét. Ez a mechanikus kód. Ekkor megáll a kiválasztó forgótárcsa és elindul a fiókos tárolócilinder forgatása. Ezen van egy érintőkapcsoló ami ahogy hozzá ér a felpöckölt lemezkéhez, a kódlemezhez, azonnal elengedi az eddig nyitott biztosító mágnest, ami rögzíti a fiókos tárolót. Ekkor ugrik az a racsnis memória, ami figyeli, hogy van-e még bedobott pénz, és ha nincs tiltja a további dalválasztást és kikapcsolja a „select” feliratot. Ebben a részben a vezérlés komolyan megbonyolódik, ráadásul itt az elektromos részek, melyek összekötik a kapcsolókat és a szolenoidokat több időállandóval és egyéb kapcsolóktól függő feltételekkel is bonyolítják a működést. Ez nekem legalább 50-60 órába telt mire megfejt***em. Ide kellett a már említett áramkőr mivel egy az időzítésben résztvevő elöregedett és bizonytalankodó diac diódát kellett kiváltani, amit már 30 éve nem gyártanak. A kódlemezke még egy dolgot tud. Mivel a kis hanglemezeknek van A és B oldala, a kódlemezkék is két körben koncentrikusan helyezkednek el. A külső kör az A oldalak, a belső a B oldalak jelölése. Mi ugye dalokat választunk, de amikor a betű, szám kódot benyomjuk egyből a hanglemezt és annak oldalát is címezzük a kódlemezkével. És innen lesz igazán látványos a működés. A fiókos tároló olyasmi megjelenésű, mint a kerek macisajt. De ennek nem érnek a lemezek a közepéig. Így helyezkedik el a kiemelőkar, ami a fiókos tárolóban álló lemezeket éppen csak nem érinti. A lemezek csillag formában a fiókjaikba helyezkednek el. A csillag közepe felől van a kiemelő kar egyik vége, a másik vége pedig egy olyan tengelyen van, ami leginkább a gépjárművek differenciál művére emlékeztet. Ez a három fogaskerékből álló hajtómű képes arra, hogy kivegye és A vagy B oldal szerint a lemezt a lejátszó korongra tegye. Mikor a lemez a korongra került az már forog és a fogaskereket is működtető mechanika tovább forogva a lemezre teszi a lejátszókart. Elkezdődik a lejátszás és szól a dal. Ahogy a lemez véget ér a lejátszó kar visszatér a helyére és a kiemelő kar ismét megfogja a lemezt és visszateszi a fiókos tárolóba.
Szóval, egy ilyen szerkezetről kellett levakarni a szutykot, port, rozsdát, máló festéket, lefesteni, oxid mentesíteni, legyártani, megragasztani, kicserélni, beolajozni, beszabályozni, átforrasztani, bemérni, beállítani, újra vezetékezni, leszakadt vezetékek helyét megkeresni, szigetelni, tömíteni, a fóliát kicserélni, a tükörfestést kijavítani, szétszedni és összerakni vagy tízszer… de végül április végén elvitték.
Azt hiszem soha többé nem akarok ilyen bonyolult elhúzódó, … ennyi élményt adó munkát elvállalni…. mi lesz a következő?
