05/08/2024
IRODALOM 18.
Szophoklész – Antigoné
Szophoklész munkásságban érte el a görög tragédiaköltészet fejlődésének tetőpontját.
Ő léptetett fel először 3 színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re emelte.
Antigoné című tragédiája, melyet 440-ben mutattak be, a thébai mondakörhöz kapcsolódik.
Tragédia: A dráma egyik műfaja.
Uralkodó esztétikai minősége a tragikum, olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékveszteség, értékpusztulás következik be.
A cselekmény szintjén ez a kiemelkedő hős, vagy hősök halálában vagy lelki összeomlásában nyilvánul meg.
A tragikus hős általánosan elismert, pozitív erkölcsi értékeket képvisel.
A thébai mondakör: Laiosz, Théba királya feleségével önmegtartóztató életmódot élt, egy jóslat miatt, melytől rettegett. Miszerint születik majd egy fia, aki megöli apját, és anyját veszi el feleségül.
A bor mámorában azonban az asszony megesett.
A fiú, Oidipusz születése után bokáját átszúrták s kitették a hegyre. Az őt vivő szolga megsajnálta őt, s elvitte a korinthoszi királyhoz aki gyermekéül fogadta.
Itt egy vacsora adtán fattyúnak nevezték, ezen felháborodva elment Delphoiba, ahol tudomást szerzett a jóslatról, s nem mert hazamenni elindult hát Théba felé, ahol összetalálkozott egy csoporttal és megölt egy embert (így lett tudtán kívül saját apja gyilkosa).
Eljutott Thébába és megment***e a várost egy szörnytől, és elnyerte az özvegy királynő. Iokaszté kezét (saját anyja).
4 gyermekük született: Polüneikész, Eteoklész, Iszméné és Antigoné. Dögvész támadt és a király úgy döntött, hogy maga deríti ki, mi az oka. Rájött, hogy saját maga ellen nyomoz.
Kiderül bűne, megvakíttatja magát és Kolónoszban telepedik le.
A két fiú véres harcot vívtak a trónért, míg egymás keze által nem szálltak a halálba. A trónt Iokaszté testvére, Kreón kapta meg.
Az antig dráma jellegzetes vonásai:
az események színhelye egyetlen tér
a tragédia időtartama néhány óra
a feszültebbé váló konfliktus viták, szócsaták formájában valósul meg
a kardalok elválasztják és összetartják a jeleneteket
jellemzőek a jambikus sorok: U – U – U –
Szerkezete:
expozíció, bevezetés (prologosz): Antigoné és Iszméné
A kórus diadalmi éneke, a győzelem napjának üdvözlése.
bonyodalom kezdete: Kreón és az Őr találkozása
A kórus az ember titokzatos-félelmetes-csodálatos hatalmáról énekel.
konfliktus, drámai harc fokozódása: Kreón és Antigoné párbeszéde /ellentét/
Az emberi sors törékenysége, bizonytalansága a karének témája.
késleltetés /reményt ad a nézőnek/: Haimón beszél Kreónnal
A szerelem mindent legyőző hatalmáról szól az ének.
drámai feszültség fokozása: Antigoné és a Kar panasza
Kommosz: a kar és Antigoné közös panasza.
tetőpont, krízis: a Teireszaisz és Kreón beszélgetése
A kórus bizakodva Thébai védőistenéhez, Bakkhoszhoz fordul segítségért.
végkifejlett, katasztrófa, megoldás (exodosz): Kreón egyedül marad /jogos büntetés/
Kreón és a karvezető panasza.
Már a prologoszban előrejelzi az összeütközést, s ettől kezdve biztos kézzel vezet a végkifejletig. A tragédia vége felé némi reménysugarat is nyújt, de csak azért, hogy annál megsemmisítőbben hasson a katasztrófa.
Antigoné az európai dráma egy sajátos típusát képviseli. A tragédia egyetlen konfliktus köré épül: két egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyek igazságát az adott korban mindenki elismeri. Általában eléri amit akar.
Drámai szituáció: az ellenfél megakadályozza a főszereplő által képviselt elvek érvényesülését. A két ellentétes akarat egymás elleni tettsorozata a drámai harc.
Expozíció
A prologosz alkotja az expozíciót, a drámai műnek azt a bevezető részét, melyben az író megismertet az előzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet. Itt jelenik meg a drámai szituáció.
Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye és a királyi törvény: Polüneikészt (hazaárulónak tartják) nem szabad eltemetni, sem megsíratni. A parancs megszegőjére megkövezés vár. A kiélezett jellempróbáló helyzetben másként dönt Antigoné és Iszméné: Antigoné lelkiismerete szavára hallgat, Iszméné összeroppan, s nem mer Kreón ellen szegülni. Az ő jelleme nem drámai jellem, mert számára fontosabb a saját élete, mint az általa elismert erkölcsi kötelesség végrehajtása. Antigoné habozás nélkül dönt, s céltudatosan megy „szép halála” felé. Emberen túli erő van benne.
Bonyodalom
Az 1. epeiszodion (jelenet) a tragikus közdelem, a bonyodalom kezdete. A bonyodalom a drámai műveknek azon része, melyben megindul és kibontakozik az alapszituációból következő eseménysor.
Ez a jelenet Kreón jellemébe világít be. Az új király trónbeszédében összefoglalja programját, uralkodási céljait és módszereit: a város üdvének mindenek elé helyezését, a béke helyreállítását s a kíméletlen megtorlás ellenségeivel szemben. A hatalomtól megrészegedve kérkedő magabiztossággal, fölényesen beszél, mintha minden mondata fellebezhetetlen igazság volna. Kiadja legelső rendeletét: Polüneikészt nem szabad eltemetni. S ettől kezdve furcsább színben tűnik fel, hisz ez nem szolgálja a város érdemeit, csupán hatalmát fitogtatja vele. Elvei és t***ei között mély szakadék tátong. Még el sem hangzottak utolsó szavai, érkezik az őr, hogy rendeletét megszegték. Kreón lelkében felerősödnek az indulatok: uralkodói gőgje és sértett hiúság küzd egymással s ez bosszúra sarkallja. Arra gondol, hogy valamely lázadó férfi t***e.
Fontos a kar szerepe, akik a királyi tanácsot képviselő vének, ill. az ő nevükben szól. Rejtett vonakodás, húzódozás a válasz.
Az 1. sztaszimon Szophoklész legszebb s legismertebb kardala. Csodálatos az ember, mert ésszel él: isteni képességeivel átkel a viharos tengeren, termésre kényszeríti a földet, uralkodik a mélység és a magasság állatai fölött, övé a „széllel versengő gondolat”, a beszéd s legmagasztosabb tudománya: a törvényalkotás. A halál az ember hatalmának egyetlen korlátja, az egyetlen dolog, mely az istenektől megkülönbözteti.
Konfliktus
A 2. jelenetben kerül egymással szembe és csap össze közvetlenül a két főszereplő.
Az ő körülményes előadása néhány pillanatig még késlelteti a konfliktus kirobbanását.
Kreón abban reménykedik, hogy a lány tagadni fogja tettét, vagy nem is tudott a tilalomról.
Antigoné azonban nyugodt, csendes szavaival rácáfol erre a reményre.
„Elvállalom s tagadni nem fogom sosem.”
Antigoné férfias, kemény s megingathatatlan.
Kreónből a sértett gőg beszél, félelmetes erejét csak a királyi trón adja.
Hogy hatalmát bizonyítsa, Iszménét is halálra ítéli.
Nem csak két ember, két erkölcsi világfelfogás áll egymással szemben. Iszméné vétlenül vállalja a bűnt s a büntetést, de Antigoné keményen s büszkén visszautasítja Iszménét. Okai:
megveti, gyűlöli a gyáva lányt, nincs benne szánalom iránta, nem akar közösséget vele
felébred benne a testvéri szeretet, megsajnálja Iszménét, meg akarja menteni a pusztulástól
Új szál fonódik a drámába, megtudjuk, hogy Antigoné Kreón fiának, Haimónnak a menyasszonya.
Késleltetés
(3. jelenet) Haimón megjelenés késleltető mozzanat, mint alázatos, illedelmes gyermek fordul apjához.
Érvekkel igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervével, hiszen a thébai nép nemhogy elítéli, de dicséri a lány bátor, istenes tettét, Kreón azonban megfontolásra érdemesnek sem tartja szavait.
Kreón érvei egyre önzőbbek és csupán személyes jellegűek:
Inkább haljon meg Antigoné, csak a nép hazugságon ne fogja!
Ha egy rokon bontja meg a rendet, mit mer az, aki távol áll?
Stb.
Nem hallja – nem akarja hallani – a nép szavát, s gőgös elvakultságában még fia egyik kétségbeesett feljajdulását is tragikusan félreérti.
A királyfi öngyilkosságra gondol.
Az őrjöngő király, hogy fiát jobban gyötörje, szeme láttára akarja kivégeztetni az „undok nőszemélyt”.
Kreón végzetesen magára marad s ez előre sejteti bukását.
Ez az elszigeteltség ingatja meg, s Iszménének megkegyelmez.
Úgy akarja elpusztítani Antigonét, hogy ne sértsen isteni törvényt.
(4. jelenet) A kar énekébe szövődik Antigoné megható és gyönyörű halotti siralma: a föld odvába vájt sírja, nászszobája felé megy nászdal nélkül, násztalanul.
Ridegség és egyetlen szenvedély jellemezte Antigonét, s most mégis megtelik gyengéd nőiességgel, gazdag érzelemmel, tiszta emberséggel.
A boldogságot, nem a halált keresi.
A halál nem szép már, hanem iszonyat.
Antigonét elhurcolják, Kreón látszólag győzött, de érzi, hogy valami nagy dolognak kell még következnie: a világ harmóniája borulna fel, ha csak a Bűntelenek kellene bűnhődnie.
Krízis
(5. jelenet) Megjelenik a vak jós, Teiresziasz, aki tisztábban lát, mint a látó, de elvakult Kreón.
A jós arra kéri a királyt, tegye jóvá tévedést, ne makacskodjon tovább, mert az önhittség nyomán csak balsiker terem.
El kell temetni Polüneikészt. „Ki úgyis meghalt, azt minek ölni még?”
Erre is felcsattan Kreón, durván sértegeti a jóst, újra összeesküvésre gyanakszik.
A drámai feszültség most éri el a tetőpontot.
A kirobban vitában vérig sértett Teiresziasz megvetéssel fordul el a királytól, de előbb elhangzanak a baljós szavak: a halottakért váltságul fiát fogja elveszteni, s házát csakhamar férfiak s nők sírása tölti be.
Kreóen megtörik, zavart lesz és a gőgös önhittsége a rázúduló csapásra szertefoszlik.
A karvezetőhoz fordul tanácsért, aki gyors cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigonét, temesse el Polüneikészt.
A király megtörten engedelmeskedik.
A feszültség feloldódik, a drámai cselekmény lezárul: Antigoné embersége győzött, a zsarnok megbukott.
S még minden jóra fordulhat, hiszen a király megbánta tettét.
Végkifejlet
Az exodoszban következik be a katasztrófa.
Kreón megbánta t***eit, de bűneinek következményeitől nem menekülhet.
Hírnökök hozzák a hírt Antigoné, Haimón és Eurődiké halálról.
Kreón erkölcsileg összeomlik. Összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. Az exodikon a gőg elítélésével és a bölcs belátás, a józan mérlegelés dicséretével zárja a művet.
Az Antigoné központi kérdése: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az istenek ősi törvénye a zsarnoki hatalom törvényével?
Melyik parancsnak kell engedelmeskedni?
Antigoné lelkiismerete szavára hallgat. Iszméné kész feláldozni életét a rémületből fakadóan, Haimón öngyilkos lesz szerelmeséért.
Antigoné az egyetlen, aki az isteni törvényt, az emberiség és a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja.
Tragikus hős, bukása ellentmondásos érzelmeket kelt: az értékpusztulás megrendítő s az emberi nagyság átélésének felemelő érzését váltja ki.
Szophoklész az emberi jellemekből vonja ki a t***eket, az előzményekből a következményeket.
A vak jós csak azt látja, amit az elvakult király nem volt képes meglátni. Semmivel sem mondott többet mint Haimón. Kreónt nem az istenek sújtják le, saját bűne roppantja össze. Karjaiban fia holttestével, szívében felesége és gyermeke halála miatt érzett önvádjával saját haláláért fohászkodik.
Kreón sorsát nem érezzük tragikusnak, mert összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés.
Antigoné hősi példája arra tanít, hogy az embertelenséget még parancsra sem szabad elkövetni.
